Ülj közelebb.... folytatom....

Sokszor elgondolkoztam, hogy mennyivel több izommunka és energia, mekkora düh kell ahhoz, hogy haragudjunk és vicsorogjunk.
A mosolygás természetesebb arckifejezés és sokkal könnyebben is "áll rá az ember szája".
Ráadásul tudjuk, hogy olyan az emberi természet, hogy visszatükröz. Ha kedvesen rám mosolyognak, önkéntelenül is visszamosolygok. Még akkor is sikerül, ha rossz kedve van az embernek. És ettől kicsit oszlik a borús kedv érzése is. De ha valakire rámordulok, már csak védekezésből is, önkéntelenül is visszamorog és ő is vicsorogni kezd.

Mindannyian átéltük már talán, hogy napfényes reggelen, jókedvűen ébredve egyszer csak valami ilyen negatív érzéssel szembesülünk, amitől rögtön borúsabb lesz a kedv, a hangulat. És ez akár rányomja az egész napunkra ennek az érzésnek a bélyegét.

Nemrégiben olvastam egy kisregény bevezetőjében:
"Mongóliában, mikor egy kutya meghal, a hegy tetején temetik el, nehogy az emberek ráléphessenek a sírjára. A gazdája a fülébe súgja a kívánságát, hogy a kutya emberként térjen vissza a következő életében."

Nem tudom, igaz-e? De nem is igazán érdekes, hiszen a mögötte rejlő gondolat és érzelmek a fontosak.
Viselkedünk-e mi itt és így, hasonló tiszteletet tudunk-e adni egymásnak, nem "csak" egy halott kutyának, hanem embertársainknak. Élő fajtatársainknak. Azt hiszem, nem mindig. (És abban sem vagyok biztos, hogy ha a kutya feltámadna, valóban jól járna-e, ha emberként térne vissza.) A kutya példánál maradva, csodálatos élőlény. Hiszen képes önzetlenül szeretni, érdek nélkül kiállni a gazdájáért, élete árán is védelmezni, sőt akár követni őt a halálba.

Képesek vagyunk-e bízni és hinni egymásban. Feltétel nélkül. Természetesen mindenkinek vannak és lehetnek szomorú és keserű tapasztalatai. Tehát akár védekezésként sem hisz és bízik már.


De például maradva itt, a Fórumnál. Ha kitölti az ember a megfelelő adatokat. Kedvencek, érdeklődési kör, foglalkozás, vagy akár csak az életkor?
Ha valótlant ír be, az mennyivel jobb, mintha üresen hagyná és idővel mikor már valaki "közel ül hozzá" derülnek ezek ki.
Persze természetesen fontosak lehetnek ezek az adatok, mert támpontot, orientációt adnak. Hiszen egy Metallica rajongó és lelkes, aktív harcművész, például nem biztos, hogy megfelelő "társa" lehet egy csak komolyzenét kedvelő nyugdíjas főkönyvelőnek. De miért is ne lehetne például! Hiszen ezek az adatok egyben
el is tántoríthatja a 2 embert egymástól, mondván: "Ááá, úgysincs semmi közös bennünk, nem is érdekel az a személy". Aztán ki tudja, hányan és hányan mennek el így egymás mellett ahelyett, hogy leülnének egymás mellé pár percre és megpróbálnák "megszelídíteni" egymást, barátkozni egymással.

Hiszen a kis rókának és a kis hercegnek is sikerült :)