Ülj közelebb.... folytatom...

Az előző részben természetesen nem azt sugalltam, hogy „spicliskedjünk” és azt sem, hogy mindig mindenki után kémkedjünk, kérdezzük ki és avatkozzunk bele az életébe. Csak annyit, figyeljünk egymásra, ha lehet, segítsünk. De ne minden áron.

Hiszen akkor könnyen járhatunk úgy, mint a Mókus-őrs (7-10 fő, csak a fiatalabbak kedvéért).
„Az egész őrs kellett ahhoz, hogy a vak nénit átkísérjék az utca túloldalára. Hogy miért kellett ehhez az egyszerű dologhoz az egész őrs?
Mert szegény néni az Istennek sem akart átmenni a túloldalra.”.


Itt megint felmerülhet, hogy milyen és mennyi adatot adjunk/érdemes megadnunk magunkról a mindenki által elérhető felületen. Én azt tanácsolom mindenkinek, hogy annyit, amennyit „biztonságosnak” gondol és amennyit egy vadidegennek is minden fenntartás nélkül elárulna magáról. És ha valaki ezt nehezményezi, vagy nem érti, esetleg emiatt kritizál, akkor kérdezz vissza: „Mire vagy kíváncsi? Mit akarsz tudni rólam?”. Az esetek nagy részében ezeket a válaszokat fogjuk kapni. "Á semmi konkrét, csak úgy érdekelt volna.”, vagy ezt „nem szoktam kérdezősködni, nem vagyok kíváncsi alkat.”. Esetleg kapjuk a lentebb majd kifejtésre kerülő „lényegre törő” egyéb kérdéseket.

Meggyőződésem, hogy már a kérdések és „beköszönés” fajtájából, annak milyenségéből sok információt le lehet szűrni. A szóhasználatból szintén.
Szerintem erre mindenki tudna bőven (pozitív és negatív) példát hozni.

Sajnálatos módon az internetes kommunikáció okoz egy – talán, azaz remélem, nem - jóvátehetetlen kárt is.
A szóhasználat, a rövidítések és a helyesírás terén.
A szóhasználat a napi divatos többnyire itt használatos szlenget tükrözi. A rövidítés a gyorsaság és azonnali reakció által kikényszerített egyszerűsítés. A helyesírás a kapkodás és főleg a rossz példa miatt van.


Könyvet és igazán helyes magyarsággal írott dolgokat kevesebbet, de a neten és hasonló elektronikus firkálmányokat annál többet olvasunk ma többnyire. Ez sajnos mind rányomja a bélyegét az írásunkra, stílusunkra.

Igazából csak akkor van gond talán ezzel, ha hivatalos, céges levelünkben is ejtünk néhány ilyen netes „hibát”. Vagy esetleg „szmájlikkal” tűzdeljük tele a havi pénzforgalmi statisztikai jelentést, amit a főnöknek írunk. Ha nem tudjuk már eldönteni, mikor és kinek, milyen irományt írunk.  :)

Ha valamit el akarunk „titkolni”, akkor arról ne beszéljünk róla, de ne hazudjunk benne. Egyszerűbb megmondani, hogy „bocs ez magánügy”, mintha hazudnánk valamit.
Meg egyszerűbb ennél igazat mondani, akkor nem kell az esetleges hazugságokat sem fejben tartani..  :)


És lehetne sorolni a „résztvevőket” a neten. Ők mindenhol megtalálhatóak szinte, cseten, fórumon, blog hozzászólások között. Kis virtuális névsorolvasást tartok, a teljesség igénye nélkül. (Aki magára ismer, az kikapcsolhatja a gépét.)
Ezen résztvevők között van kedves, aranyos, vidám, borús, komor, undok és undorító. Szóval olyanok, mint amilyen az életben is tudunk lenni.

Mert mint tudjuk, "Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő: Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében...". Akkor lássuk a szereposztást. Persze az alábbiak főleg a nagyobb létszámú csetekre érvényes, de biztosan ti is jártatok már olyanon, illetve azért itt is talán rá lehet ismerni pár „karakterre”.

Vannak a „jól értesültek”, akik nemcsak írnak, hanem „olvasnak”, „jegyzetelnek”, „logolnak”, mindenkiről kis kartotékokat vezetnek és elő is veszik ezeket időnként. Akik mindenkiről mindent tudnak, vagy szeretnének tudni. És megfelelő időben a „köz” elé tárják információikat. Vagy legalábbis annak egy kiragadott és félremagyarázható részét. A nagy „konspirátorok”.

Vannak, akik mindenbe beleszólnak, mindenről van véleményük, sőt „véleményebbük”.

Vannak a nem a „jól értesült” kategóriába tartozó, a hozzájuk nagyon hasonló, de jóval tisztességesebb „kíváncsiak”. Akik mindenkiről mindent szeretnének megtudni.

Vannak a „lényegre törők”. A „kiféle/miféle/keféle” kérdéssel indítók. Régebben erre külön angol rövidítés is volt. Azaz nem erre, hanem „csak” arra, hogy „kor/nem/lakhely” (ASL – age/sex/location). De felgyorsult az idő. Változnak az erkölcsök.

Vannak az „örök elégedetlenek”, a „siránkozók”. A „bezzeg régebben még a ló feje is nagyobb volt”.

Vannak a bizalmatlanok, az „üldözési mániások”, akiknek mindig feltörik a jelszavát, a postafiókját. Aztán kiderül, hogy ők maguk adják meg ezeket az adatokat boldog-boldogtalannak.

Vannak az „örök jókedvűek”. A heherészős, viccmesélős emberek. Lázas gyorsasággal és aktivitással másolnak be vicceket különböző oldalakról.

Vannak az örök „nevelők”. Akik mindent kijavítanak. Vesszőt, kettőspontot, betűelütést. Mindent.

Meg akik mindig megmondják a „frankót”. Ha kék színnel írunk, az kiderül rögtön az ő elmondásukból, magyarázatukból, hogy az encián.

Vannak, akik mindig „rendet raknak”, mindenkit „helyre tesznek”. Akik mindenkinek köszönnek és mindenkitől elvárják a külön, személyes köszönést.

Vannak a „berohan-kirohan” típusúak. Hi, bye…(Hájbáj). Kérdeznek, de nem várnak választ.

Vannak, akik mindig problémákkal küzdenek. Nem lényeg, hogy milyen probléma, csak „probléma” legyen.

Vannak a kis naivak, akik semmit nem értenek, mindenről és mindenkiről lemaradnak.

Vannak a sértődősek, minden és mindenki ellenük van, még a virtuális világ is.

Vannak az örök „mesélők”, akiknek mondandójából, csak a kérdések igazak. Vagy még az sem, a „háryjánosok”

És természetesen van az (önjelölt) „alfahím” és a Hölgy nemű megfelelője a „némber one”. Akik nélkül nincs cset. Ők a központ. És az „Ő” holdudvaruk, akik nem is léteznének nélkülük.

Vannak természetesen az (ellenoldali) örök vesztesek és az örök reménykedők, a trónkövetelők.

És vannak, akik „csak” jól (vagy jól szeretnék érezni) érzik magukat. Akik tényleg „figyelnek” egymásra. Ha kell, ott vannak a másik „mellett”, ha kell, visszavonulnak a háttérbe. Akik nemcsak a saját örömük és élvezetük miatt vannak jelen, hanem másoknak is ezt szeretnék adni. Azért felfedezhető bennük is a fentiekből biztosan jó pár dolog, de nem állandóan, és próbálják is ezeket elkerülni. Néha persze belőlük is előtörhet ilyesmi. Hiszen nekik is lehet rosszabb napjuk, és mert mindannyian emberek vagyunk.
Csak talán mi jobban vigyázunk és figyelünk a „másikra”.

És sokan tudjuk, hogy bár ez nem a „való világ”, de a „sebek” itt is ugyanúgy tudnak fájni, sőt néha még jobban.

És szerencsére ezek az emberek, az ilyen csevegők, azaz mi vagyunk többségben.

Na ha valakit kifelejtettem volna, bocs. Jelentkezzen! Most szóljon, vagy hallgasson örökre…

A következő rész(ek)ben próbálok majd a cset szabályokkal kicsit konkrétabban is foglalkozni, és annak tükrében folytatni majd a már elkezdett témát.

Hát ez most ilyenre sikerült…  :)