Ülj közelebb.... folytatom...

És itt lehet visszautalni ismét az előzőekre. Szinte mindenre, a bátorságra, a humorra, a névválasztásra, hogy „nyomokat hagyunk”.
Hogy legyünk bátrak segíteni, meg (meg)hallgatni is, ha kell.
Meg legyünk bátrak nem „győzni”, és nem legyőzni, meg még akár meggyőzni sem semmiképpen senkit.

Legyünk humorosak, de senkit ne tegyünk nevetségessé! A humor fontos, mert nagyon sokszor könnyebbé teszi az élet bizonyos dolgainak elviselését. De nem biztos, hogy mindenből humort, viccet kell csinálni.

A következő megállapítások inkább, sőt elsősorban a kétoldali kommunikációs netes tevékenységekre érvényesek, cset, e-mail, de azért a blogolás is ide tartozik, hiszen nem minden blog nyilvános.

Sokan vannak a fórumon, cseten, akiknek az emberek „kinyílnak”, „megnyílnak”, illetve bizonyos kommunikációs formában nyíltabban kommunikálnak, például a blogokban Ez valami sajátságos dolog. Mert ha tényleg megbízunk valakiben, akit még akár személyesen nem is ismerünk, annak talán könnyebben, szívesebben mondunk el dolgokat, vagy öntjük ki szívünket, illetve kérünk esetleg tanácsot.
Persze ez sok esetben nehéz lehet annak is, akinek „megnyílnak”, akit a bizalmába fogad valaki. Ilyenkor kicsit át is vesszük a terheit, segítünk neki vinni a keresztjét. És ez felelősség is, meg sokszor az ember önkéntelenül is azonosul az örömmel, bánattal. Ez is egyfajta visszatükrözés.
Az ilyen helyzetekben szinte az ember úgy kell, hogy viselkedjen, mint egy orvos, ügyvéd, és köti is a titoktartás magától értetődően. Legalábbis a tisztességes, becsületes embereket köti.

A legnagyobb fokú hibának, sőt bűnnek tartom, ha valaki visszaél mások jóhiszeműségével, bizalmával. Ha az ilyen „négyszemközti” beszélgetéseket a másik tudta, vagy beleegyezése nélkül eláruljuk, vagy híreszteljük az ilyen módon tudomásunkra jutott információkat. Olyasmi ez, mint a levéltitok. Arról sem beszélünk másoknak. Kívülállónak egyértelműen nem. Nyilván vannak, lehetnek olyan dolgok, amikről nem lehet hallgatni. Ha például olyan dolgot tudunk meg, ami bűncselekmény, vagy a mesélő, illetve más, harmadik fél életét, biztonságát veszélyezteti. Ezek nagyon nehéz helyzetek. Ilyenkor nehéz dönteni. Mikor én kerültem hasonló helyzetbe, mikor döntenem kellett, melyik „erkölcsi” parancsnak engedelmeskedjek, melyik a magasabb rendű, akkor nehéz pillanatokat éltem át szintén.

Mikor például kiderül valakiről, hogy súlyosan gyógyszerfüggő, vagy valami bűncselekmény elkövetésére készül, esetleg öngyilkossági szándéka van.
Vagy egyszerűen csak olyat készül tenni valakinek, amit nem lenne szabad, vagy nem lenne etikus tennie.
Mit tegyünk? Mit tehetünk?
Egyáltalában higgyünk-e neki? Hihetünk-e ilyennek?
Mit tennénk, ha a valós életben történne ilyen?

Egyáltalában szabad-e beleavatkozni itt és így, ennyire mások életébe a neten?
Vagy maradhatunk-e, maradjunk-e tétlenek és bár tudunk valami nagy „titkot”, amire lépnünk kéne, mi a helyes? Ezzel magunkra vegyük-e a felelősséget? Így részesei, sőt akár még hallgatólagos „támogatói” is leszünk az ilyeneknek.

„Legyek Tomoceuszkakatiti, akinek nincs lelkiismerete, és így nem is bántja semmi, vagy Gyugyu, akinek egész élete csupa szenvedés.”
Sánta Ferenc Ötödik pecsét című műve kiváló példa erre az erkölcsi dilemmára.

Ebben a helyzetben megint sok mindent lehet tenni. Szerintem egyet nem. Nem lehet nem dönteni. És a döntésünk következményeit vállalnunk is kell. Lehet, soha semmikor, senki nem kéri majd számon tőlünk ezt. Csak majd önmagunknak kell szembenéznünk mindig ennek a döntésnek a következményeivel. Dönthetünk látszólag rosszul is, ahogy történt ez az „Ötödik pecsétben” is. Azaz azt csak a kívülálló látja majd esetlegesen rossz döntésnek.

Most mondhatjátok, „hú, micsoda pátoszos, magasztos gondolatok!”. Micsoda hiábavalóságok ezek itt. Csak higgyétek el, ilyen helyzetekbe szinte bármikor kerülhet itt is az ember. Ahogy kerülhetünk a valós életben is. És itt is a valós élet szereplői vannak. De itt a döntések még nehezebbek, mint a valós életben, több okból is. Amint már írtam, hihetünk-e egyáltalán annak, amit hallottunk, megtudtunk. Ha igen, akkor mit tudunk tenni, mi a legjobb? Mert esetleg nem tudjuk a pontos nevet, elérhetőséget, helyet, stb. És ha valaki tényleg komoly segítségre szorul, akkor ezek fontos dolgok és értékes az idő is. Kegyetlen pillanatok, percek okozói lehetnek az ilyen helyzetek, átéltem már ilyet, és ehhez hasonlót. Nem nagyon kívánom senkinek.

Nem lehet erre konkrét és minden esetben érvényes választ, mintát adni. Mindig akkor, ott és annak az embernek kell döntenie, aki éppen ilyen helyzetbe kerül. És itt már nagyon fontos azt hiszem a tisztesség, becsület és emberség.

Még egy érdekes kérdés. Mennyire vagyunk urai saját sorsunknak, a körülöttünk történő dolgokat mennyire tudjuk befolyásolni, irányítani? Mennyi ebből a Sors, ami mindenki számára (előre) meg lett írva és mennyi ebben a véletlen? Csupa izgalmas kérdés lehet. Erre természetesen világnézetünk, hitünk, tapasztalatunk szerint különböző válaszokat adhatunk. De elgondolkozni azért érdemes ezen is szerintem.
Sorsszerű és szükséges dolog, hogy ilyet megtudunk, tehát lépnünk kell. Vagy véletlen-e, hogy ép mi tudtuk meg, és nekünk mondta el ezt például és ezért kell cselekednünk?

És egy dolog van még, amiről beszélni kell.
A legtöbb ember jóhiszeműen és őszintén, nyitott szívvel és lélekkel jön ide.

Ám van sok - különböző módon és okból – „sérült” és adott esetben támogatásra szoruló ember is köztünk. Bizony sajnos ez is tény. Valami miatt lelki sérülése, gátlása, egyéb „baja” van. Ők is elég sokan előfordulnak ebben a virtuális világban, ahogy a valós világban is van több ilyen ember.

Vannak olyanok is, akik egyéb gátlásaik miatt találják alkalmasabbnak ezt a terepet, hogy megnyilatkozzanak. Ám sokan ezzel sajnos visszaélnek, vagy ki is használják ezeket a személyeket.

A másik oldala az éremnek, amikor pont itt és a nem tisztességes, becsületes emberek miatt szerez valaki itt „sérülést”.

Sokan „kompenzálnak” is itt. Megpróbálnak vigaszt találni azokra a bajaikra, amikre máshol nem tudtak, vagy nem mertek segítséget kérni. Vannak olyanok is, akik „külön világot teremtenek” maguknak itt.
Egy speciális álom-, vagy mesevilágot. Ahol a „sánta” fut, ahol a „dadogós” folyékonyan beszél.
Kemény és durva dolgokat mondok talán ezzel, de nagyon sok benne az igazság és ezek sajnos tények.

Nem ez általánosan a jellemző, de nagyon sok ilyen eset fordul elő. (Ebben hihettek szintén Zétának.)


És pont emiatt KELL nagyon óvatosan és körültekintően bánnunk egymással itt. Hiszen ezekről esetleg szinte semmit nem tudunk. És könnyen lehet látszólag apró semmiségből halálos sértődés, vagy jóvátehetetlen további, esetleg még nagyobb sérülés.

Arról is szólni kéne, hogy rendkívül sok a tapasztalatlan, „naiv” ember, akik fel sem tételeznek másokról aljas, vagy tisztességtelen viselkedést. Itt nagyrészt a gyerekek, a fiatalok vannak inkább nagyobb veszélyben, illetve még egy csoport. Az egyedülállók, akik itt próbálnak valamit, vagy valakit találni.
De ez már kicsit más „szakterület”.

Amint azt már korábban is mondtam, „Tudd, hogy hol vagy, a nick (felhasználói név) mögött _BÁRKI_ lehet!„.
Emellett „Légy figyelemmel mások magánügyeire, érzéseire, neked is lehet rossz napod...„.
Talán ezt is fontos megismételni: „Hidd el, többen olvasnak, mint írnak, Te azoknak is írsz, akiket nem ismersz... „.